Gyárak, raktárcsarnokok

Az épületautomatizálás elemei ezen a területen is régóta jelen vannak, de mivel az eszközök nincsenek összekapcsolva és egy komplett rendszerbe foglalva, valójában nincsenek kihasználva azok a lehetőségek, amelyek a gyártáson és raktározáson túl tudnák segíteni a mindennapi munkát.

GYÁRAK, RAKTÁRCSARNOKOK

 

Azzal például, hogy a világítást, a fűtés/hűtést és a biztonságtechnikai rendszereket egy központi vezérlő egység irányítja olyan munkakörülményeket teremthet, ahol az által fokozódik a termelés és a munkamorál, hogy az ott dolgozók kényelemérzete fokozódik.

Számtalan kutatás támasztja alá a jó munkahelyi körülmény és a dolgozók lelkesedésének, lojalitásának egyenes arányosságát. Nem mindegy, hogy egy gyártósoron a dolgozók megfelelő megvilágításban dolgoznak-e, ahogyan az sem, egész nap azzal kell együtt élnie, hogy túl meleg van a munkahelyén. Egy raktári targoncásnak sem mindegy, hányszor kell leszállnia a targoncáról, és chip kártyáját az ajtókhoz érinteni. Egy intelligens raktárban a kamerarendszer felismeri az érkező targoncást, majd a beléptetőrendszer – segítve a dolgozót és a folyamatos munkamenetet - átengedi őt a másik csarnokba.

Gyarak2

Távoli elérés

Az épületautomatizálási rendszerek egyedi igények szerint előre beprogramozhatóak, bármikor – akár távolról is - megváltoztathatóak, ezáltal egy olyan interaktív tér hozható létre, amely az adott munkamenetnek a legkedvezőbb.

Gyarak3

Fokozott biztonság

Mivel az intelligens épületek szerves részét képezik a biztonságtechnikai rendszerek, az adott területen nem csak a kényelem, de a dolgozók, az épület és a vagyontárgyak is nagyobb biztonságban vannak. Épületautomatizálás segítségével könnyűszerrel megoldható az egész épület áramtalanítása is.

 

Az intelligens épület központi vezérlő egysége kommunikál az épület különböző részein elhelyezett érzékelőkkel. Mivel ezek az információk a központi vezérlő egységben elraktározódnak, pontosan nyomon követhető és naplózható az épület energiafogyasztása. Könnyen kezelhető applikáció segítségével elemzéseket készíthet, így optimalizálhatja a fenntartási költségeket és növelheti a profitot. A smart building rendszerek pozitív hozadéka az energia-megtakarítás, hiszen minden energiaforrást a leghatékonyabban használnak fel.


Épületautomatizálás után Ön biztos lehet abban, hogy gyára, üzeme vagy raktára a nap 24 órájában megbízhatóan, költséghatékonyan és biztonságosan működik. Ráadásul a legmodernebb technikák és fejlesztések felhasználásával, a maximális kényelmet biztosítva.

Az intelligens rendszerét távolról is elérheti, így bárhol ellenőrizheti vagy irányíthatja vállalkozását.

 

Kérje ingyenes helyszíni felmérésünket!

Hívja a 06-20-937-6306-os telefonszámot vagy írjon e-mailt az info@prim-szolg.hu e-mail címre.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.